Ha szemednek virágos magva röppen,
s nem egy szívet talál, hanem kettőt,
mit tészesz majdan akkor, ha nem örvendsz,
mert egyiket majd eresztened köll.

S mi jó volt, míg csak a szélben szálltatok,
de most csendesült az fuvallata
sorsnak, földre hullsz, kínokban alszol,
ismét ébredsz: előtted válaszút.

Bár világom vak lett volna!
S a szél se fújta szívem magvát!
Bensőm ég kettő tűz között.

Egyiket oltanom muszáj,
s bármelyik is leszen az ma est,
azzal magam sorsom oltám.